1925. január 31. Eger (M=5.0, Imax=VII-VIII)

Eger tágabb környezetében, a Mátra és a Bükk alján több földrengés keletkezett az elmúlt évszázadokban. A legpusztítóbb rengés 1925. január 31-én reggel 8 óra 5 perckor pattant ki, majd 8 perc múlva követte az első utórengés.

A fészekmélységet Kövesligethy módszerével meghatározva 5,3 km-nek adódik.
Az 1925-ös főrengést kisebb előrengések vezették be 1922. augusztus 12-én és 21-én, majd 1923. február 9-én. A főrengést megelőző este egy előrengés jegyeztek fel, amit éreztek Eger, Ostoros, Demjén térségében. Morajlás, ablaküvegek zörrenése, vízszintes irányú szitáló mozgás, zuhanásszerű hangok kísérték e természeti jelenséget.
A földrengés hatására Ostoroson az épületek és barlanglakások falai és a mennyezetek erősen megrepedeztek, tűzfalak, oromfalak, vagy azok felső részei és a kémények ledőltek, vagy súlyosan megsérültek. A templom északi oldalán levő mellékhajó mennyezete leszakadt. A község 406 épületéből csak 8 maradt sértetlen. A temetőben levő síremlékek egy része az óramutató járásával megegyező irányban elmozdult, a lágy riolittufából készült sírkövek eltörtek, és kelet felé zuhantak. Annak ellenére, hogy 200 ház veszedelmesen megsérült, nem történt haláleset, sőt még súlyos sérülés sem, pedig sok kémény leomlott. Ennek oka az lehet, hogy a rengés heves volt, de nem tartott sokáig.

Az egri földrengés. Képriport, Pesti Napló, 1925. február 8.

A korabeli felmérés a károkat 7 milliárd koronára becsülte Ostoroson és 16 milliárd koronára Egerben. (1925-ben 1 kg kenyér ára 6000 korona volt.)
A területen a geomorfológiai vizsgálatok jelenkori mozgásokat állapítottak meg. A rengések az emelkedő Bükk-hegység és annak déli peremén lévő süllyedő árok találkozásánál keletkeztek.